Bemutatkozás

Dányi Mihály természetgyógyász és gyógytornász vagyok. 1990 óta foglalkozom az alternatív terápiával. Magyarországon a rendszer váltás után nyílt lehetőség szélesebb körben az érdeklődők számára megismerkedni a természetgyógyászat különböző irányaival.

Érdeklődésemet édesanyámtól kapott Schirilla György által írt könyvek keltették fel a szakma iránt. Hazai és külföldi szakirodalomból gyarapítottam  elméleti tudásomat, melyhez a gyógytornászként tanult egészségügyi ismeretek jelentették az alapot. Lexikális tudásomra alapozva a gyakorlati tudás megszerzése felé fordultam. 

A szakma elismert képviselőitől / a teljesség igénye nélkül: Oláh Andor, Bánszky Judit, Török Szilveszter, Gillich István, Biegelbauer Pál, Taracközi István, Béky László etc./ volt szerencsém elsajátítani a gyakorlatot és szélesíteni elméleti ismereteimet. Az első, Oláh Andor által szervezett Természetgyógyászati Akadémiát kiváló eredménnyel végeztem el.

A tanfolyamok és az önképzés folyamán ismerkedtem meg az ezotériával, melyet az alternatív gyógyászat egyik leghatékonyabb részének tartom és alkalmazom a többi gyógymóddal együtt a mindennapi kezeléseknél. Alapja a lélek kezelése, mely a tudatot és a gondolkodást irányítva meghatározza egészségi állapotunkat, az emberekhez való viszonyunkat és az életben elért sikereinket.